Minden egy itallal kezdődött…
Hosszú és fárasztó nap után barátnőmmel beültünk meginni pár üveg finom kézműves sört az egyik kedvenc helyünkre. Átbeszéltük, hogy kivel mi történt aznap, és mivel elég húzós napom volt, így kicsit kifakadtam, hogy mennyire jó lenne kreatívabb tevékenységet folytatni. Majd persze érkezett a következő finom ital és akkor ott abban a pillanatban bevillant, hogy mennyire szeretem a virágokat és mindig is érdekelt a virágkötészet. Gyerekkoromban a szomszédunknak, Aranka néninek volt egy gyönyörű virágboltja, ahol imádtam segíteni neki, már amennyire tudtam.

Ahogy az emlékeimben felelevenedtek a képek, egyre világosabbá vált, hogy erre van szükségem. Másnap igaz kicsit kótyagosan, de annál boldogabban ébredtem. Ezzel az újult tudattal felcsaptam a laptopom, hogy iskolát keressek, mellyel elsajátíthatom frissen születetett álmaim szakmáját. Két nap múlva már jelentkeztem is képzésre. Akkoriban irodai munkát végeztem, ami azt jelentette, hogy hétfőtől péntekig dolgoztam, így hétvégente jártam suliba. Nem mondom, hogy néha nem volt nehéz, de pillanatok alatt elrepült az idő és csak arra eszméltem, hogy a bizonyítványomat tartom a kezemben.